Tanulóévei

Elemi iskoláit 1831-ben szülővárosában kezdte meg, 1832-ben már ugyanott a református középiskolában a gimnáziumi declinisták sorába lépett és 1833-ban conjugista lett; mind a két osztályban Keresztesi Barsi József volt a tanára. 1834–35-ben grammatista volt Sörös Lajos tanár keze alatt. A kis Móricban korán jelentkezett az erős képzelődés. Ennek tulajdonítható ideges félénksége, ami egyebek között abban nyilvánult meg, hogy rettegett a nagy szakállú zsidóktól, a kutyáktól és különösen attól, hogy élve eltemetik. Szülei nem eresztették el a háztól, pajtásai nemigen voltak, magában, bizarr játékokkal szeretett mulatni. Nagy hatást gyakorolt lelkére édesapja, aki barátja volt az irodalomnak, színészetnek és maga is írogatott időtöltésből verseket, rajzolgatott, festett, mesélt az 1809-es nemzeti felkelésről, amelyben részt vett; valamint édesanyja, aki jeles adomázó volt. Mindezen hajlamokat tehát Jókai a szüleitől örökölte. Kilencéves korában megjelent két verse nyomtatásban (egy rímes rébusz a Regélő 1834. 70. számában, és egy négysoros vers A város bolondjáról a Helmeczy Társalkodója 1834/54. számában, a 228. oldalon), melyeket Tóth Lőrinc vitt magával Pestre és ott adatta ki.

A régi Komáromi Református Kollégium

1835-ben Pozsonyba adták cserébe Zsigmondy Sámuel ágostai evangélikus líceumi tanárhoz, a német nyelvet tanulni. Tobias Gottfried Schröer volt a tanára, aki az akkori idők szelleme szerint szigorúan óvta az ifjakat a magyar nyelvű beszédtől és irodalomtól. Jókai a németen kívül jól megtanult latinul és a görögbe is belekezdett – kitűnő tanuló volt. 1837-ben, hazatértekor már halálos betegen találta szeretett atyját és még abban az évben el is veszítette. A fájdalom ágyba döntötte az ifjút, és méltán féltették életét. Hálával emlékezik a költő „áldott jó Eszter nénjére”, aki őt ápolta, s ennek köszönhető, hogy életben maradt. Gimnáziumi tanulmányait Komáromban folytatta. Tanárai közül nagy szeretettel és hálával emlékezik meg Vály Ferencről, aki később sógorává lett. Úgy jellemzi őt mint puritán szigorúságú, sokoldalú, tudományosan képzett férfiút és jeles tanárt. Tőle tanult meg Jókai három év alatt franciául, angolul és olaszul; az ő vezetése alatt készítette retorikai (1837–38) és poetikai (1838–39) feladatait. Jókainak télen-nyáron minden nap hajnali öt órakor ott kellett lennie tanítója írószobájában, és ezt úgy megszokta, hogy időskorában is reggel hat órakor kelt fel és 10 órára elvégezte írnivalóját. 1839–40-ben a logikai évfolyamot ugyancsak a komáromi református középiskolában végezte Vály vezetése alatt. A II. bölcseleti osztályra, melyet akkor fizikának neveztek, az 1841–42-es iskolai évre a pápai református iskolába küldte őt édesanyja, ahol végül az érettségit letette. Jeles tanárai voltak, köztük a természettudós Tarczy Lajos, aki egyébként az irodalmi foglalkozásban is vezetője volt az ifjúságnak. A szerencsés véletlen több tehetséges kortárssal, többek közt Kerkapoly Károllyal, Petrich Somával, Kozma Sándorral és Petőfi Sándorral hozta össze; utóbbival szoros barátságot is kötött.

Jókai 11 tantárgyból mind a két félévben csupa jeles osztályzatot kapott és az elsők között volt poétaként is. Volt ugyanis az iskolában egy önképző-társulat, amelynek tagjai hetenkénti üléseiken a beadott irodalmi műveket bírálták, s amit elfogadtak, azt a szerzők felolvasták és saját kezűleg az érdemkönyvbe iktatták. 1841. november 21-én érdemkönyvbe írásra ítélték: Mi az? c. lírai költeményét, majd 1842-ben Az istenítélet c. elbeszélését. Írt még számos lírai művet, 1842. július 26-án pedig egy arany jutalmat nyert Tűz és víz c. elbeszélésével.